Pánik

Adrien kicsit késve érkezett meg. A nagynénje feltartotta egy darabig – magyarázta Ninonak. Marinette hirtelen elfelejtette, hogy egy általa vélt potenciális gyilkos ül mögötte közvetlen; álmodozó pillantásokat vetett a fiúra. Még a hülyének is leeshet, hogyan érez a lány. (Igaz egyedül Adriennek nem ezért el kéne ezen gondolkodni).

Egyszer szeret

Chloé is betoppant, első útja Adrien nyakába vezetett. Haja megnőtt, de immáron, nem kötötte fel, leengedve hordta tű egyenes fürtjeit. Ruháján és stílusán viszont semmit sem változtatott.  Végül is Chloé egy véglény, aki képtelen komolyabb fejlődésre rövid időn belül.

  - Aaaaaadriiiiiiiiiiiieeeeeeeen! De örülök, hogy látlak! – ez alatt a mondat alatt több ezer csókot nyomot az arcára. – Hiányoztam? Ugyan! Én mindenkinek hiányozni szoktam!

Egyszer nem

  - Aha... Persze Chlo.... – a fiú zavartan vakargatta a tarkóját, de smaragdos írisze megakadt valakin. Chloé mögött állt egy lány. Egy kicsit mintha hasonlított volna a gráciára, de az arcvonásai finomabbak voltak és kedvesebbek. Fejét lehajtva állt. Méz szőke, hullámos haját enyhén kiszívta a nap, de így is olyan színe volt, mint valami Disney hercegnőnek. Féloldalt hordta fonásba.  Alakja kecses volt, enyhén dongó alakú. Tartása szép, látszódott rajta, hogy valami táncot biztos űz. Nem voltak pattanásai, se egyetlen ránc sem, szemei viszont furcsák: felemás volt. Az egyik szürke, a másik meg nagyon élénk baba kék. Nem hordott rikító ruhákat, szépen, elegánsan volt öltözve; egy fehér ing, egy rózsaszín kardigán és enyhén koptatott farmer topánnal. Oldalán táska, amolyan lányos, kis virágokkal és mintákkal.

Chlo észrevette Adrien pillantását. Kuncogott.

  - Adrien, hadd mutassam be az unokahúgomat, Mercedest. Ő Németországból jött! A cserediák programmal. Jajj már alig várom, hogy blabalabalabalab – és ennyivel ki is maradt Adriennek. A lány minden locsogását kizárta, Ninora pillantott segítséget kérve, de ő nem tudott mit tenni az érdekében. Ekkor ismételten Mercire pillantott, ám a lány már elindult felfele a padok közt.

Amikor bejött mindenki kíváncsian méregette, de most, hogy Chloé a rokonának mondta őt, leendő osztálytársai szemében egyenlő volt ugyanazzal az elkényeztetett, ripacs személlyel. Torkában gombóc lüktetett.

  - Hé... – egy hang szólította meg, igaz a többiek számára Chlo szófosása mellett elnyelődött. Az ezüstös hajú fiú volt az. A lányra pillantott. Teljesen kizárta az előbbi jelenetet, inkább 2 személyre figyelt. Ám, miután elmozdut valaki, kénytelen volt nem észrevenni. – Ülsz? – hangja igazán férfias és kissé mély volt, de nem annyira. Valami fura játékosság csengett.

  - Igen.. – felelt és megvárta, amíg a srác beljebb húzódik. Elhelyezkedett, táskáját a pad mellé rakta. Lehunyva pilláit reménykedett, legalább az újak befogadják.

  Egy mindenkiért, mindenki egyért, nem?

Már nyitotta volna a száját egy kérdésre, mikor betoppant a tanár. Mindenki helyet foglalt, a teremben csend támadt.

  A tanár bemutatkozott, tartott egy sor előadást, mennyit fejlődött az iskola, hogy a termek nagyobbak, a padok több fősek, stb. Majd az új diákokra tért át. Az osztályban összesen 5 új volt, mindegyik sorra került, hogy beszéljen kicsit magáról. A svéd fogszabályozós fiú, akinek hatalmas vastagkeretes szemüvege volt, csoda, hogy elbírta az orra, egészen ömlengősen kezdte neki, de rájött, ezzel az előtte ülő Kim nyakába köpdös, inkább elhallgatott.  A flegma orosz lány nem zavartatta magát, csupán bár szóban elhadart néhány információt és visszatért békésen kérődző életmódjához. Lila, már megfordult itt, sokan ismerték. Formalitásból kicsit jobban megnyílt, de egész idő alatt Adrient figyelte. Ezzel 2 instant ellenséget szerzett magának.

Mercedes, nem mert felállni. A térdei remegni kezdtek. Mi lesz, ha ezek után is megbélyegzik? Ha Chloé miatt elkönyvelik egy kényes gráciának, aki csak a pénz meg a hírnév érdekli. Arca olyan vörös volt, mint a cékla.

  Pánik

  - Solomon Matthew Hellgate. – állt fel hirtelen a mellette levő srác. Szép kiejtése volt, enyhe angol akcentussal. – Ausztráliából érkeztem két testvéremmel. Ők az ikertestvéreim. Nem ide járnak. 3 nyelvet beszélek és egyet tanulok. – karba tette a kezét, egyik lábáról a másikra állt. Végignézett a diákokon. Szemében veszélyes fény csillant mikor Adrienre és Marinettre nézett. Egy ideig megállt rajtuk és csak akkor haladt tovább a pillantása, mikor azok ketten egyszerre nyeltek egyet. – Nagyjából ennyi. – visszaült és padtársára nézett. Féloldalasan elvigyorodott, kisimított egy kósza tincset szürkészöld íriszeiből.

„Te jössz” – tátogta és előre fordult. A lány felállt. Leküzdötte a kezdeti lámpalázat.

  - A nevem Mercedes Lotte Berger. Berlinből költöztem ide anyukámmal. – idegesen a fonásához nyúlt. Azzal kezdett babrálni. – Apukám pár éves koromban hunyt el egy balesetben. Azóta élek egyedül anyukámmal és a két fiútestvéremmel. Erik a bátyám, Johnas az öcsém. – megrázta a fejét ér édesen elmosolyodott. – Örülök, hogy megismerhettelek titeket! – egy pillanatra megremegett. Mindenki csendben hallgatta, páran köhögtek. Merci várta azokat a lesújtó pillantásokat és megjegyzéseket, miszerint „anyuci újgazdag kicsi lánya máris panaszkodik”, de nem így lett. Jobban végigmérték, mosolyát kémlelték. Páran az unokatestvérére pillantottak és magukban feltették a kérdést: „ezek komolyan rokonok?”

Csak anyai ágyon.

Leült, elkezdte a hangját simogatni. Valamennyire megnyugodott. Talán nem lesz olyan rossz ez az év és talán....talán...

Talán...

 Egy sikolyt hallott a belső udvarról. Mindenkibe megfagyott a vér. Mercedest hirtelen kapta el a pánikroham.

Vajon más is hallotta?

De hallotta ám!