Undorítóan gyönyörű

  - Adrien! Adrieeeeeeeen! – Plagg ébresztgette álmában sikoltozó barátját egy „dugjukazorrábaegycamambertmertattólfelébred” titkos nin-jitsu fogásával. Ennek eredményeképp a fiú hirtelen felült, lefejelve ezzel a kicsiny kwamit.

  - Plagg! Mi a... pfujj! – Ad kétségbeesetten próbálta kihalászni a büdös sajt darabkákat szaglójárataiból, mindenféle franciaszitkokat szórva arra, aki egyáltalán jó ötletnek tartotta penészszagúra érlelnie eme „finomságot”.

  - Minden második nap ordítasz! Felversz mindenkit! – a kismacska körberepülte immáron lélegző társát. – Menj már el egy agy dokihoz.

  - Rosszat álmodtam, ettől még totál normális vagyok... – álmosan a vekkere pillantott.

„ Lehetet még volna 5 percem...nos, mindegy...”

 A napfény vakítóan hatott a hatalmas ablaküvegeken át. Hunyorognia kellett, hogy felkeljen és megtalálja a papucsát. Kócos tincseivel babrált, míg a tükörig csoszogott a fürdőszobájába. Belenézett. Egyetlen karika sem volt tökéletes arcán.

Undorítóan tökéletes

Sok „fangirl” mellett voltak azért olyanok is, akik leszólták a munkáját. 16 évesen világszínvonalas modell, aki apuci hátán kúszott fel a sikerekig, undorítóan tökéletes testel és családdal.

Tökéletes, mi?

Elsőnek fogat mosott, fáradt fejjel még nem kezdett el kattogni. A kelés utáni 15 perc a legmegnyugtatóbb. Még nincs az illető annyira ébren ahhoz, hogy gondolkodni tudjon, gyakorlatilag boldog tudatlan. De a 16 perc a legborzalmasabb: egyszerre szakad a nyakába minden. Adrien is így volt ezzel, de a szakmában megtanulta, ha vaskos maszk mögé rejti fájdalma minden rezzenését azzal képes önmagának is hazudni. És nem nyomja annyira a fájdalom... és talán.... talán...

  - Aaaaaaaaaaaadriiiiiiiiiiiiiiiiieeeeeeeeeeeeeeeeeeeen! – Plagg szaltózott egyet a levegőben és megállt Ad feje mellett – El fogsz késni! Most kezdődik a 11. osztály! Istenem, ennyit még nem voltál iskolában egyhuzamban!  Gratulálok!

  - Kösz? – a srác köpött egyet a mosdókagylóba. A kwami hozzászólását egyszerre vette bóknak és sértésnek.

  - Én annyira kíváncsi vagyok! Igaz, hogy teljesen átépítették az iskolát, mivel túl sok cserediák jelentkezett át? Ez állati! Közülük az a Lila nevű csaj is jön!

  - Rengeteg új osztálytárs lesz: Ausztrál, Olasz, Orosz, stb. – sorolta Plaggnak mialatt kifésülte aranyos kócai. – Annyi szent: ezúttal is rengeteg akumával kell szembenézni. Ha Chloé kinyitja a száját...

  - Elszabadul a pokol. És mint tudjuk ő a királynője. – a kismacska megforgatta neon zöld szemeit és bekapott egy akkora sajtot, mint ő saját maga. Adrien kényszeredetten elnevette magát.

  - Ezt ne mond neki hangosan

  - Esélyem sem lesz hozzászólni

  - Úgy legyen! – Ad visszatért a szobájába. Felvette szokásos ruháit. A nyáron nem sokat változott: kicsit nőtt, vállai szélesebbek lettek, teste szálkásabb és izmosabb. De a stílusa aligha változott. Vállára vette oldaltáskáját, berakott egy csomagnyi camambert és elindult lefele az ebédlőbe.

Lent már várta a jó meleg reggeli; croissan, kávé és alma. Mellette volt csomagolva egy szendvics és egy flakon víz. Adrien helyet foglalt és nekilátott az evésnek. Olyan csöndes lett hirtelen minden, hogy a srác azt hitte majd meg fullad. De az is lehet, hogy a penészszag nem ment ki még az orrából.

A csendet Natalie törte meg. Belépdelt, tabjával a kezében, hevesen pötyögve rajta valamit. Csak akkor nézett rá a fiúra, amikor az köhintett, jelezvén, nem vak.

  - Délután fotózásod lesz, utána pedig jön a kínai tanár. Ne tervezz be semmit!

  - Megszoktam...nem is akartam. – keserűen előremeredt. Elment teljesen az étvágya. Becsúsztatta a szendvicsét a táskájába a flakonnal együtt, aztán kikerülve az asszisztenst elindult a kocsi irányába. Natalie megszokta. Némán követte, arcára nem ült ki a sajnálat.

Adrien utálta, ha sajnálják.

A kocsi előállt, Ad már készült, hogy huny egy kicsit az iskoláig. De akkor kivágódott a kocsiajtó.

Ezek a vörös fürtök

Egy nő szállt ki. Finom fekete ruhát viselt, ami tökéletes modell alakjának simult. Vérvörös, hullámos hajában egyetlen kósza szál sem volt, fürtjei perfektül belesimultak hatalmas karimájú fekete kalapjába. Szemét napszemüveggel takarta. Eme tipp-topp hölgy nem volt Adrien számára ismeretlen...de annál jobban feldobta a napját.

  - Rebecca! – a szava elakadt, tüdejéből minden levegő kiszorult. Apai nagynénje, mint mindig, most is olyan váratlanul érkezett, akár egy tornádó. Ugyanakkor ugyanilyen elsöprő is volt. Arcra sokban hasonlítottak a fiúéra, mindketten modellkednek, ám a nő ezen felül az Agreste Divatmárkának egyik vezető tervezője volt. Rengeteg kollekciója jelent meg. A hatalmas mosolya mögött kegyetlen üzletasszony is megbújt, mellette a riválisait harciasan kiiktató és az ambiciózus divatguru is helyet kapott személyiségének széles tárházában.

  - No hát Adrien! Meglepetés! – széttárta két kezét és gyönyörű járását kihangsúlyozó magassarkúban odatopogott kedvenc, egyben egyetlen unokaöccséhez. Megölelte. Adrien megihletődve visszaölelt. Mindig is szerette Rebet. Ő az egyedüli, aki ellentmondást nem tűrően szembeszállt Gabrielel, megvívva ezzel a kegyetlen testvérháborút. Rebecca volt Adrien pót-mamája, ki ha kell, piszkos dolgokat is kijátszik szeretett bátyja ellen. Ha ő itt van, Adriennek több szabadideje van, nem szakítják szét a mindennapi gondok. Ám, az hogy elmegy, újabb seb. Újra szembe kell nézni a hétköznapokkal és Gabrielel.

  - Meddig maradsz? – rutin kérdés, már várta is a rutin válaszokat:

„Egy hét, talán kettő, attól függ mikor ér véget a fotózás”

De ami jött azt álmába sem hitte volna

  - Minél tovább kedvesem, minél tovább... – hangszíne egy pillanat alatt vált hátborzongatóan aggódóvá, és ugyanennyi kellett neki hogy újra mosolyogjon. – De ne is húzzuk tovább! Gyere csak kedvesem, mesélj a kocsiban! 1000 éve nem láttalak! – hevesen húzni kezdte a fiút, terelve a témát az előbbi megszólalásáról. Ad még kicsit sokkos állapotban volt. Rebecca a napsugár, ami mindent megváltoztat...de az az előbbi hang...sohasem hallott ilyet.

Bemászott a fehér limuzinba, de döbbenten vette észre, nincs egyedül. bent ült még valaki. Egy férfi.

  Telefonját nyomkodta. Az arca, a szeme és a haja...minden furcsa volt rajta. Ugyanolyan szép volt arcra, mint Rebeccának. Arcélei tökéletesek, arccsontja férfiasan kemény, de volt benne egy kisfiús lágyság is. Egyetlen ránc sem volt rajta, leszámítva arca két oldalán gödröcskéit. Enyhén hosszú haja, nem volt  festett vörös, innen lehetett látni, hogy ír, de enyhén húzott szeme miatt meg lehetett állapítani, hogy esetlegesen keletről is hordozz magában gént. Hátul a tarkóján a haja hosszabb volt, majdhogynem a háta közepéig ért,  és össze volt kötve egy gumival. Fekete bőrdzsekit és farmert viselt. ACDC-s pólója feszült izmos mellkasán. Felpillantott a döbbent fiúra, elmosolyodott és intett.

  - Yo!

  - Yo..o... – melléült, Reb meg eléjük. Az ajtó becsukódott és elindultak. Adrien nagynénjére nézett választ várva. És ő darálni is kezdte

  - Adrien, ő itt egy nagyon régi barátom, Ender. Ender, ő meg itt Adrien, az unokaöccsém.

  - Pont olyan, aminek elmesélted. – End hangja mély és bársonyos volt, de benne volt egy kisfiús vékonyság is ami dobott az imidzsén. A nő válaszul csak kuncogott.

  - Ender rezidensi munkát kapott itt. Vagyis szereztem neki. Így tud velem dolgozni.

  - Veled dolgozik?

  - Pontosan kölyök! – kacsintott egyet a férfi. Lecsukta a telefonját. – Én vagyok az élő próbababa neki. De valljuk be: csak azért szereti ezt csinálni, mert imád agyonszurkálni!

  - Olyan kislányosan sikolt! – védekezett Reb nevetve.

  - Mivel ha szúrsz, a tesztoszteron egy perc alatt elszivárog belőlem! Nem vicces! – de azért elkezdett nevetni. Még Ad is elmosolyodott egy haloványan. Rebecca felé fordult.

  - Ide figyelj kedvesen, Natalieval lemondatom minden tennivalódat! Legalább erre a hétre!

  - De a fotózások...

  - Megvárnak!

  - Ezt a divatmagazinok nem fogják értékelni.

  - Hidd el öcsi, a divatmagazinok félnek tőle! – End a fiú fülébe suttogott. – Mondjuk ki az aki nem fél tőle?

  - Attól, hogy suttogsz, hallak! – a nő összeráncolta a homlokát. Ender vállat vont és ismételten hátradőlt.

  - Nem hazudtam. Ez az igazság. Aki az utadba kerül, az jobb, ha végrendeletet csinál. Mint az a Stone gyerek vagy ki.

  - Jagged Stone?! – Ad szája egy pillanatra tátva maradt.

  - Az! – a férfi vörös hajába túrt.

  - Nem tudom, mit esztek rajta... – forgatta a szemét az asszony méltatlankodva. – Istenem, idősebb, mint én, de úgy viselkedik, mint egy 20 éves. Láttad azt a szakállt? LILA! Ki az az elmebeteg, aki LILÁRA festeti a szakállát???? Borzalmas. Ismétlem: B-O-R-Z-A-L-M-A-S! Bár a zene jó, ettől független túlkoros az ilyen viseletre! És...

  - Nyugi kölyök, csak azért mondja ezeket, mert betojt a házi krokitól – fojtotta a szót Rebbe a fiatal rezidens. – Majd lehiggad pár tábla csokitól.

  - MICSODA?!

  - Ohh már itt is vagyunk? – Adrien az iskolájára pillantott. Rebecca volt a napsugár, de mint minden napsugár közelről gyilkos és nagyon lobbanékony. Mivel Endnek valószínűleg minden orvosi tudását latba kell vetnie, hogy a vita után összerakja magát, mint ovis a hiányzó puzzlet, jobbnak látta elszabadulni. Nem szaporította a szót. Megpuszilta a dühtől elvörösödő fejű nénjét, intett egyet Endernek és ki is pattant. Beleszippantott a hűvös, kora őszi levegőbe

  - Hát elkezdődött

De elkezdődött ám